2009. november 23., hétfő

Kalandor tanyázás

2009. november 20-22.

Ismeretlen, veszélyes, szórakoztató, felejthetetlen és kihívást jelentő. Mosolyt csal az arcokra, de elgondolkodtat és meg is izzaszt. Ilyen egy igazi kaland. Aki pedig mindezt nemcsak átéli, de nap, mint nap keresi is, az a kalandor. A királyhelmeci cserkészcsapat bátor tagjainak e késő őszi hétvégén kellett bizonyítaniuk, hogy erre a címre ők is méltók.

Péntek este Frank és Karl, két híres szerencsevadász ismertette a jelöltekkel, hogy a kalandorrá válásuk feltétele, hogy megfejtsék a II. világháborúban eltűnt GH-osztag rejtélyét. Másnap már reggel megkezdődött a 65 éves ügy felderítése. A reggeli kocogás során egy háborús sisakban egy levél darabja bizonyította, hogy az alakulat valóban a városunkban járt, ráadásul egy titokzatos kincset is szállítottak magukkal.

(további képekért kattints ide)

A délelőtt folyamán az idővel és az óriáspuzzle-lel versenyeztek a jelöltek, majd a város több pontján kellett információkat összegyűjteniük a kalandori címre törekvő cserkészeknek. Újabb levélrészletek kerültek elő, amelyek arról tanúskodtak, hogy a nehéz tél nagyon megnehezítette a katonák útját, és felbukkant egy földrajzi koordináta darabja is.

A kiadós ebéd alaposan megtöltötte a hasakat, a mozgás ezért várhatott. Előtte a kalandorok színes fixtollakat ragadtak és elkészítették saját kalandori matricájukat. Az emésztéssel egybekötött színezés után már mozgás következett, a stafétajátékok jutalma nem más volt, mint egy újabb részlete a GH-osztag utolsó levelének. Hogy a dzsungelek óriási rovarjaival is fel tudják venni a harcot, cserkészeink pókfociban mérték össze erejüket. A kalandor jelöltek hamar átváltottak csúszómászó technikára a fárasztónak bizonyult pókutánzásról. A fekvésben legjobban labdát kotró játékosok jutalma egy-egy újabb levél darabka volt.

(további képekért kattints ide)

A rejtély megoldása és ezáltal a kincs egyre közeledett. A szentmise és a mediterrán vacsora után egy veterán katona érkezett közénk, aki elmesélte találkozását a GH-osztag talán utolsó élő tagjával, majd átnyújtotta az utolsó hiányzó részletét a levélnek, rajta a kulcsfontosságú koordináta második részével. A levélből kiderült, hogy a kemény tél túlságosan megviselte az osztagot, ezért jobbnak látták, ha értékes szállítmányukat biztos helyen elrejtik.

A rejtekhely koordinátái immár megvoltak, már csak rá kellett jönni, hogy hogyan fejtsék meg a cserkészek, hogy mely helyet is jelölik a számok. Nem kis fejtörést okozott ez a feladat, hiszen térkép nem volt a közelben, de végül a 21. század technológiáit segítségül hívva sikerült kideríteni, hogy a kincs a közeli plébánia hátsó udvarán lehet. Lámpát ragadott hát minden kalandor jelölt, és az éjszaka sötétjében álltak neki a keresésnek. Meg is lett az első, majd a második és további kincsek is, fejenként egy mindenkinek. Hogy mi is volt a GH-osztag oly értékes szállítmánya? Nem más, mint néhány új fejlesztésű étkező edény, amit ma már csak csajkának nevezünk. A többrészes csajkák tartalma azonban talán még értékesebb volt, a fedél alatt ugyanis hivatásos kalandorjelvény lapult. Az utolsó feladat teljesítésével a cserkészek teljes értékű szerencsevadászokká váltak.

(további képekért kattints ide)

A vasárnapot tektonikos reggeli torna indította, a további mozgáshoz pedig seprű és felmosó szolgált segítségül. Sportként agytorna következett, sakk és barkóba volt a két választási lehetőség. Szentmise koronázta meg a kalandorképző hétvégét, a zászlólevonás után már a megérdemelt pihenés várt minden újdonsült kalandorra.

2009. november 17., kedd


Őszi tanyázás, 2009. november 20-22., Királyhelmec

Szállás: Mécs László Keresztény Központ

Részvételi díj: 2 €

Kezdés: nov. 20., péntek, 18:00

Befejezés: nov. 22., vasárnap, 12:00

Amit hozni kell: vacsora péntekre, hálózsák(amennyiben szükséges, tudunk kölcsön adni, ezt előre jelezzék), izolír (habszivacs, karimat vagy vastag takaró), hosszúnadrág, pulóver, rövid ujjú trikó, nadrág és pulóver misére, alvóruha, zokni(min.4 pár), alsónemű, kendő, vízhatlan cipő(bakkancs), váltáscipő(slapky), esőkabát vagy vízhatlan kapucnis kabát, tisztálkodási felszerelés.

Amire nem lesz szükség: walkman, discman, mp3 lejátszó, kisrádió, kártya, ékszerek.