Láttam Pityun, hogy ő festeni akar... Hiába volt bajos az ecset, kevés a higító, és hiányzott valami, amiben kikeveri, láttam, hogy ő azt a korlátot le fogja festeni. És milyen jó, mert bizony a sokak számára amúgy is láthatatlan szemét összeszedése nem a leglátványosabb dolog. Még akkor sem, ha a tér mögötti leghátsó sarokban egy egész kis hajléktalanszállót számoltunk fel Ákossal , néhány felismerhetetlen szemétdarabbal, amik hipp-hopp megtöltötték a gigaszemeteszsákot. De volt puzzledarabka is, és annyi üvegszilánk, hogy nem tudtunk rájönni, mennyi lehet széttörve.
(további képekért kattints ide)
Sanyi egyedül harcolt meg az emléktáblákon lévő kosszal, és mint a reklámban, még a legmakacsabb foltokkal is megbirkózott. Aztán a köveket csempészte egyik helyről a másikra, meg segített interjút adni a városi újságnak.
Ákos megszabadította a világháborúban elhurcoltak miatt szomorkodó anya szobrát az őt takaró gallyaktól, aztán meg a seprűvel tüntette el a nyomokat.
Taki meg csak festett, festett, meg néha benyomott 1-2 puszedlit, hogy a végén olyan szép lajtzöld színe legyen a korlátnak, hogy azt már messziről is látni lehessen.
Én meg bebizonyítottam, hogy a svájci bicskán lévő fűrész igen jó a vékonyabb gallyakra, végezetül pedig Ákossal megszenvedtünk a szemeteszsák hurcolásával.
