2013. augusztus 27., kedd

Két keréken Európában

Azt mindig is tudtuk, hogy a kürti cserkésztestvéreink egy picivel extrémebbek, mint a többiek. Ezt Kovács Tamás világjáró biciklis és kürti cserkésztestvérünk helmeci beszámolójának keretei között be is bizonyította. Ugyanis eltökélte, hogy biciklivel körbeutazza Európát.  Még 2009-ben elkezdte tervezgetni a biciklis körútját, melynek aztán hivatalos nevet adott: Majer István Emléktúra. De az első túrára csak 2011-ben került sor. Ennek keretén belül Rómába tekert, kisebb kitérőkkel, mint például Montenegro, Kotor... Aztán 2012-ben következett a második túrája, Párizst választotta úticélként. Útja során részese lehetett a gyönyörű svájci természetnek, a domboknak, hegyeknek, megmászta a Mont Blancot, és még rengeteg élményben volt része, amiről igazán csak ő tud beszélni.

Idén picit szűkebb körben bringázik: Kis-Magyarország területi határait látogatja, és tartja meg ott előadásait. Így került ő Királyhelmecre, és emiatt tart most épp Mohács felé.
Hozzánk csütörtök este érkezett, majd az előadás után az otthonban tartottunk kicsit kötetlenebb beszélgetést. Pénteken reggel Zoli és én elkísértük őket biciklivel Nagykaposig. Ők tovább folytatták útjukat Mohács felé, mi pedig hazafelé vettük az irányt.

Biciklis kíséret
Leleszen megálltunk Takinál, kereket fújni. Pár száz méterrel odébb rájöttünk, hogy nem volt jó ötlet, ugyanis Zoli bickiligumija durrdefektet kapott. Zoli azt javasolta, hogy gyalogoljunk. Mivel én erre nem voltam hajlandó, felültem a defektes biciklire, és 3 kilométert tekertem. Mondhatom, meglett az eredménye. Mind pozitív, mind negatív. Pozitíve az, hogy a vártnál is hamarabb hazaértünk, negatíve pedig az, hogy jó kis izomlázam volt három napig. De az a legfontosabb, hogy egy újabb élménnyel gazdagodtunk, és hogy visszafele úton Zoli jót kacaghatott rajtam.



2013. augusztus 25., vasárnap

Cserkész 24

Idén nyáron nem sok akciónk volt ugyan, de a Cserkész 24-et azért csak nem hagyjuk ki. A kérdés már csak az, hogy a korábbi gulyás leves, paprikás krumpli, töltött káposzta után mi lesz az ebéd ezúttal.. (kommentben lehet javasolni).

Indulás: Aug. 30. 16:00, Hősök tere
Érkezés: Aug. 31. 16:00
Amit hozz magaddal: estére vacsorát, 1 eurót a másnapi étkezésekre

Pakoljunk bele minél több cserkészetet ebbe a 24 órába is!

2013. augusztus 20., kedd

Nemzeti Nagytábor - 100 évet vártunk rá


Nem mindennapi jelenség az, amikor a vasútállomáson elhangzott a hangosbemondóban: "Cserkész különvonat érkezik a 4. vágányhoz, kérjük csak a szervezet tagjai szálljanak fel a vonatra". Aztán beállították a második vonatot is, mert egy kevés volt.
Ahogy a Nemzeti Nagytábor záróceremóniáján elhangzott: történelmet írtunk, mivel mi is azon 3500 cserkész közt voltunk, akik a magyar cserkészet 100 évének 3. legnagyobb táborát lakták. Ezt is megjegyezzük egy életre. Csapatunkból csak az Albatrosz őrs élt a ritka lehetőséget, a többieknek itt egy élménybeszámoló:

2013. augusztus 11., vasárnap

Két keréken Európában - élménybeszámoló

A nyári viszonylagos állóvizet egy igazán érdekes program kavarja fel.
Királyhelmecre érkezik Kovács Tamás, kürti cserkésztestvérünk, aki kerékpárjával több kilométert gyűjtött már össze, mint mi métert. Túráiról, és az azokon szerzett élményekről augusztus 22-én, 19:00-kor tart előadást a múzeumban. A "hivatalos" program után pedig a cserkészotthonban vendégeskedik majd, ahol további kötetlen beszélgetésre lesz lehetőség vele és útitársával, majd másnap el lehet kísérni - bátrabbak akár versenyre is kelhetnek vele - két keréken Ukrajna felé.