2011. szeptember 30., péntek

Útjára indul a csapatpostás

Még a nyár előtt elhatároztuk, és idén szeptembertől meg is valósul: a cserkészújságokat két postás hordja majd szét a városban. Minden hónapban másoké lesz a megtisztelő szerep.

Elsőként Sanyi és Zoli kapta a postás táskát, benne a megújult Cserkész újságokkal. Lehet, hogy valakinél már jártak, de az is lehet, hogy holnap jelennek meg ajtód előtt.

   Jó munkát!

2011. szeptember 28., szerda

BKF - Cserkészműhely 2011


Az ősz egyik elmaradhatatlan programja a királyhelmeci szüreti ünnepség, avagy hivatalos nevén a Bodrogközi Kulturális Fesztivál. A sokszínű fesztiváli kavalkádban mi, cserkészek is kihasználjuk a lehetőséget, hogy megmutassuk magunkat a nagy  közönség előtt.
Idén egy izgalmas eset közepébe csöppenhettek a római katolikus plébánia udvarára látogató fiatalok. Valaki ellopta a szüret legnagyobb szőlőjének szőlőszemeit. A bátor vállalkozóknak ezért fel kellett venniük a nyomozókalapot, és egy ügyességi pályán bizonyítani rátermettségüket, valamint megtalálni egyet az eltűnt szőlőszemekből és bizonyítékot találni a tolvaj kilétére. Rajzolás, parittyázás, ugrálókötelezés, frizbivel célba dobás, és meglett a szőlőszem, majd a darts nyilak eldobása után nem maradt más hátra, mint a fekete pisztoly megkeresése a romok között.

Délutánra összeállt a hatalmas szőlőfürt, a műhely bezárt és mind szétnéztük a fesztiválon, majd egy kis társasággal próbarepülésre vittük csapatunk legújabb tagját, a fekete-piros szélsárkányt.

(további képek elérhetők ide kattintva)

– támogatta a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma –
– projekt bol financovaný z dotácie Ministerstva Školstva Slovenskej Republiky –

2011. szeptember 21., szerda

2. helyet nyertünk Tardoskedden


Az iskola megkezdése után nem sokkal a helmeci cserkészek újra elindultak a szokásos hosszú útra, amelynek végén ott várja őket a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség egyik legnagyobb rendezvénye az Országos Akadályverseny és Métabajnokság. Idén a helyszín a távoli Tardoskedd volt, ahol közel 350 cserkész jött össze, hogy összemérje erejét és tudását.
Morzefejtés 
Elit alakulatunk tagja volt Évike, Bence, Márk, Pisti, Sanyi és Tomi, és a vezetők: Ákos, Gergő és Taki. Így vágtunk neki a pénteki akadályversenynek. Taki és Gergő jóval a nap előtt kelt, hogy elfoglalják egész napi állomáshelyüket, míg a versenycsapat kicsivel utánuk indult neki az egész napos útnak. Bár a terep nem volt éppen a legizgalmasabb, azért cserkészeink feltalálták magukat. A kukoricaföldek és a nádasok meghozták az ihletet, aminek az eredménye nádcsata lett szösszel befedett ruhákkal, és persze Kukorica Jancsi, aki megtöltötte a többiek cuccát kukoricaszemekkel. Eközben pedig amúgy helmeciesen „letudtak” néhány állomást. Amúgy helmeciesen, dobogós 2. helyezést elérve az ország 22 válogatott versenycsapata közül az I. próbán. Ezúton is nagy gratuláció nekik!
Nádcsata
Az egész napos túra a tervezettnél kicsit hosszabbra sikerült, meg ismét közbejött némi úthosszabbítás, így épp a vacsoraidő végére érkezett vissza a helmeci alakulat. Taki pedig még később, amiben sajnos bele is betegedett. Nem sok idő jutott a pihenésre, másnap ugyanis a métapályán kellett helyt állni. Cserkészeink összeálltak kassai testvéreinkkel, így Kölök és Suhanc kategóriában is pályára léptek, és nem is maradtak szégyenben. Az idősebbek között a tisztes helytállásért küzdöttek, a kisebbek között viszont sikerrel győztek a 3. helyért mérkőzésen is. Este a szentmise után megérdemelten fogyasztottuk el a finom vadgulyást, majd csápoltunk egy tardoskeddi zenekar rockkoncertjén, ami utána még egy kevés néptáncra is jutott erőnk a beszélgetések mellett.
Vízre szállnak a helmeciek
Vasárnap kora reggel fáradtan indultunk haza, de azzal a tudattal, hogy ismét megmutattuk, hogy a királyhelmeci cserkészek az ország legjobbjai közé tartoznak.

(további képek elérhetők ide kattintva)

2011. szeptember 8., csütörtök

Egy hét múlva akadályverseny és métabajnokság

Ahogy azt megszokhattuk nemsokkal az iskolakezdés után országos megmérettetésre indulunk, hogy képviseljük királyhelmeci Szent István király Cserkészcsapatunkat.

Két megmérettetés vár ránk, a métabajnokság, ahol idén még nehezebb feladat vár ránk. A kis csapatunk kinőtte a kölök kategóriát és először kell szembe nézni a magas fiúkkal, kik lekapkodják az alacsonyan szálló  labdákat. Az akadályversenyen viszont új cserkészeink bizonyíthatják cserkésztudásukat a Sivatagi Sasok közül.

Információk:
Szállás: Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola
Részvételi díj: 10 € (testvéreknek 7,5 €)
Útiköltség: 10 € (testvéreknek 7,5 €)
Indulás: csütörtök – 8:30, Family cukrászda, különbusz Tardoskeddig
Érkezés: vasárnap – 18:00 körül, Family cukrászda
Az akción utólagosan kapunk iskolai igazolásokat, de ha szükséges, akkor előzetesen tudunk írni elkérést.
Amit hozni kell: ennivaló (1. napra), hálózsák, izolír (habszivacs, karimat vagy vastag takaró), evőeszközök, műanyag vagy fém edény, pohár, hosszú és rövidnadrág, pulóver, rövid ujjú trikó, CSAPATPÓLÓ, alvóruha, fejfedő, sportcipő, bakancs, papucs bentre, esőkabát vagy vízhatlan kapucnis kabát, zokni (min.5 pár), alsónemű, kendő, tisztálkodási felszerelés, zsebpénz (max. 5€), biztosítási kártya, kés/bicska, füzet, toll
Szükség esetén hálózsákot tudunk kölcsönadni, ezt előre jelezzék.
Amire nem lesz szükség: mp3 lejátszó, kártya, ékszerek

2011. szeptember 7., szerda

Ülő Bika, Hosszúpuska, Winnetou és a cserkészek

A tanyázás résztvevői ezúttal egy indián törzsbe csöppenhettek bele hirtelen, amikor is átvonultunk első esténk tábortűzéhez Winnetou vezetésével. Itt a törzsfőnök Ülő Bika és hűnek hitt társa Hosszúpuska vártak minket. Kis idő után a békepipa is előkerült, és a törzs legnagyobb megpróbáltatásai elevenültek fel a mohás mohikánok és az ipiapacsok őrseinek szereplésével.

Winnetou (balra), Ülő Bika és Hosszúpuska puskástól
Miután Pocahontas visszatért sátrába és Hosszúpuskának a túl sok pipázás miatt szintén el kellett távoznia, Ülő Bika közölte a rossz hírt: rossz álmok gyötrik a fehér emberekről, és hogy a lánya Pocahontas veszélybe kerül. Fel is hangzott az éj csendjében egy sikítás, de a lánynak csak nyomait találtuk. Későre járt, így a keresést másnapra halasztottuk.


Délelőtt a nyár utolsó métájára indultunk, és hát elég rendes küzdelemmel zártuk idei méta felkészülésünket. Meglátjuk mire lesz ez elég. A délután a keresés jegyében zajlott, és iszonyatos tempóban rohangáltunk egyik helyről a másikra, hogy fényt derítsünk a történtekre. 

Shaker-sámán
Hamar rátaláltunk Pocahontasra egy pincébe zárva, egy szellőző csatornán keresztül kihallgattuk, amint Hosszúpuska megpróbál belőle információt kiszedni. Hosszúpuska elment, de az ajtót lakatra zárta. Megnyugtattuk Pocahontast a szellőzőn át beszélve hozzá, ám sietnünk kellett. 
Hosszúpuska előtt nagy ereje miatt nem akartuk felfedni magunkat, ezért Ülő Bikához mentünk, aki a hegyen élő Shaker-sámánhoz tanácsolt minket. Ahogy ő mondta: "az amfiteáter mögött, ahol Rock koncerteket tartanak". Kevert nekünk jó kis altatót, amit ügyesen be is vittünk az áruló szervezetébe.
Elvettük a kulcsot, Ülő Bikára gyertyák közt meditálva találtunk természetesen ülő helyzetben. Kiszabadítottuk a törzsfőnök lányát, majd a törzsfőnök kiűzte a démont Hosszúpuskából, aki így a törzs tagja maradhatott.

Pocahontas

És bizony volt unga-bunga is, és az egyértelműen senki sem akar aludni még következményeként Indiános maffia Obi-Wan Kenobi mesterrel, SP-vel és efféle védőbeszéddel: "Én nem vagyok semmi." De volt adj király katonát, és még sok-sok játék.

Adj király katonát!
(további képekért kattints ide)
Persze nem felejtkeztünk meg a tanévkezdésről sem, kéréseket készítettünk, majd a szentmisén elhelyeztük őket az oltár elé.
Második esténk tábortűzén rengeteget szórakoztunk a játékok alatt, és a bibliai témájú jelenetek is jól sikerültek. Majd egy puding a végére a "pudingos szájúaknak", amit hosszas esti beszélgetés követett.