2014. szeptember 23., kedd

Nyuszi ül a…

…cserkészműhelyben! Idén kicsiket és nagyokat nem egy „átlagos” cserkészműhely fogadott, s nem is átlagos helyen. Sátrunkat a szüreti vásár kellős közepébe állítottuk fel, ahol a vásárló és szórakozni vágyó bodrogköziek könnyedén kielégíthették kíváncsiságukat, mivel készültek idén a cserkészek.

További képekért kattints ide.

Hát, először is abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy mi vihettük városunk logóját, amely Királyhelmec első írásos említésének 800. évfordulója alkalmából készült. Csapatunk zászlaját kitűztük a sátor mellé, és már jöttek is a gyerekek játszani meg kézügyeskedni. Mialatt az első pillangók, szívek és szőlőfürtök készültek, megérkeztek az idei év látványosságai: Hosszúfül és Hópihe – avagy a két nyuszi. Nemcsak a nyuszisimogatónak volt azonban premierje, debütált a Dobble társasjáték is. Aki pedig nem félt, hogy egy óriás kötélkígyó leharapja az ujjait, az kitapogathatta, mi rejtőzik a fekete kendők alatt. A bátor jelentkezők természetesen elnyerték méltó jutalmukat.


A vidámságot korgó gyomor követte, ami ellen hamar tettünk is. Ezúton köszönjük a városnak a támogatást és a lehetőséget, hogy ismét részei és részesei lehettünk a Bodrogközi Kulturális Fesztiválnak. Ugyanúgy jár a köszönet a cserkészvezetőknek, akik nemcsak a szórakozásból, de a munkából is kivették a részüket. Reméljük, hogy jövőre ugyanitt, ugyanekkor.  

2014. szeptember 18., csütörtök

Hétvégén újra cserkészműhely

Szombaton ismét Bodrogközi Kulturális Fesztivál, ami azt jelenti, hogy ismét megnyitja kapuit a Cserkészműhely.
Mindenkit várunk 10:00-tól 13:00-ig a téren!


2014. szeptember 6., szombat

Cserkész 24, avagy a Séf kedvence


A jubileumi 5. Cserkész 24 is tudott újat mutatni, több tekintetben is. Leginkább a főzésben mutatkozott ez meg, idén csupa újdonsággal álltunk elő. Elsőként sztrázsmajster Laci, a Knorr séfje mutatkozott be: vacsorára 'csajkában főtt instant tészta sajtos-gombás öntettel' került az asztalunkra (néhányan kínai levest is ettünk, ezek maradtak vissza a biciklitúráról :)
A reggelit a "Baden Pékség" jóvoltából Flóra szakácskisasszony gyúrta és sütötte nekünk, az elkészített finomság: 'omlós-ropogós kemencés pogácsák sajttal és szalámival töltve'. A tábori kenyérsütés ötletét a Scouting for Boys-ból merítettük.
Az ünnepi menüt pedig a Lidl mester grillséfje hozta el nekünk, aki én voltam :) Egy nappal korábban pikáns-paprikás és flambírozott pácban készítettem elő a steaket és szalonnát a sütésre. Köretként parázson sült sajtos burgonyát és grillezett cukkinit készítettünk. Személy szerint az idei menüt az 5 év legjobbjaként értékeltem.