2011. december 28., szerda

Karácsonyi lánghordás - idén már hóban



A tavalyi évvel ellentétben idén már fehér hóban sikerült elvinni a Betlehemi lángot azokhoz, akik kérték. Bár erre nem volt kilátás 4-5 nappal Szenteste előtt, de a kis Jézus mindent elkövetett az érdekében, hogy fehér hóban érkezzen, ezzel jelezve: „Békét hozott!”

karácsonyi asztal
Dec. 24-én – Szenteste – a cserkészotthon kapujában állva 10 cserkész várta Taki érkezését. Mikorra már megérkezett, a létszám 11 főre növekedett, és ezzel a 10 cserkésszel indultunk útnak. Szerencsére nem ennyien voltunk egész este. Útközben felcsatlakozott Katica, Izáék és Márk. Így már 14 cserkész hordta a Betlehemből érkezett lángot. Taki útközben bizonyos szórólapokat dobált a postaládákba (még olyanokba is, ahol senki nem lakott, mondván: „Majd egyszer itt is lesz karácsony”). Viszont ez nem tartott sokáig, mert el kellet „utaznia” Szentesbe. Így hát 13 cserkész folytatta útját, és örömet hordott a város lakóihoz. Egyszer csak Ákos ránéz az órájára, és ezt mondja: „Húha, már fél 11, és még 8 helyre kell mennünk!” Így hát a Kórház utca és a Hunyadi utca találkozásánál kettéosztotta a csapatot, és már úgy indultunk útnak (én egy kicsit még méltatlankodtam a csapat elosztásán, de Ákos annyira belehúzott –szinte már szaladt – hogy rájöttem, hogy nem tudok egyszerre beszélni és ’szaladni’, úgyhogy inkább nem beszéltem, hanem az útra koncentráltam). Végül úgy történt, hogy bár nem nagymamához, de legalább itthonra sikerült a lángot bebiztosítani. Még ma is ég…

a betlehemi csillag alatt
Ákos nagyon jól tette, hogy kettéosztotta a csapatot, mert így érkeztünk csapatkarácsonyozni is (bár nem tartott túl sokáig…) valamint Márk és Orsi is érkezett felölteni magára József és Mária ruháját. Sőt még az éjféli mise kezdete előtt sikerült elfoglalni a helyünket. Elkezdődött a szentmise és mindenki hangos szóval zengte: „Dicsőség, mennyben az Istennek, Békesség, földön az embernek”.


További Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet kívánok mindenkinek!


Jó munkát!
Sanyi

2011. december 22., csütörtök

Városunkat járta a Betlehemi Láng...


Láng a gimnáziumban
Tegnap a Láng szinte napfelkeltétől naplementéig úton volt kint városunk utcáin, hogy minél több helyre betérjen, s maga után hagyjon egy lángocskát, a szeretet lángját. Nem járt egyedül, kézen fogva kísérték a cserkészek közül néhányan.

Reggel a roráté után vettük viharlámpánkat benne a Betlehemi Lánggal, és előbb a szlovák, majd a magyar alapiskolát látogattuk meg, ahol mosollyal vártak minket, és nagyon jól megértve a célt biztosították, hogy a láng útja ne érjen véget az iskola mécsesében, de továbbterjesszék a hírt minél tovább.

Délben a gimnázium épületében vártak minket, ahol már a második karácsonyi ünnepségen vehettünk részt. Egykori diákként különösen jól esett látni az ismerős arcokat, tanárokat és a karácsonyi szünet előtti utolsó momentumként együtt énekelni a diáksereggel a Csendes éjt.


Az ebédszünet idejére a láng kicsit visszakerült a cserkészotthonba, de délután már többen összegyűlve indultunk útnak. A református plébániát látogattuk meg először, és máris indultunk a városházára, ahol a polgármester fogadott minket. Közben a hangulat is kialakult, és megszokott módon olyan dolgokat is lekapott a fényképező, melyek nem szokványosak (lásd a galériát) na meg a helmeci szokás szerint, megint leragadtunk egy kifejezésnél, mely gyakran visszatért egy-egy mondat után.
A Milleniumi-téren meglátogattuk István királyunkat, és örömmel láttuk, hogy az augusztusban elhelyezett koszorúnk még mindig ott tiszteleg első magyar királyunk lábánál.
A városi vezetéstől ajándékot is kaptunk, a város címerének lenyomatát, melyet meg szerettünk volna örökíteni. Ekkor hangzott el a sorsdöntő mondat Bettitől:
- én szeretném lefényképezni..
Hát Betti még nem volt kezedben ez a fényképező, de aki kér az kap, és így született meg az az általam tökéletesnek nyilvánított fénykép, melyet alább láttok.

készítette Kresťanko Bettina

az idei müzliszállítmány
Hogy a görög-katolikus liturgia kezdetéig se töltsük haszontalanul az időt, frissítettük az otthonban található müzlikészletünket. És a három éve nálunk lévő kisebb ember nagyságának megfelelő dobozt lecseréltünk egy másik hasonlóan nagyra. És kiderült a rejtély is, hogy a Nézzetek-ben Gáspár Sándor nemrégiben felavatott cserkészünk válaszol okosan.

Utolsó látogatásunk 5 órakor a görög-katolikus templomban volt, itt Betti adta elő a lángátadást megelőző verset. Cserkészotthonunkba visszatérve még beszélgettünk egy ideig, majd „Viszlát szenteste“ búcsúzással váltak el útjaink.


A köszönet a nap eseményeiért Taki Pityut illeti, aki ismét bizonyságot tett szervezési képességéről.

2011. december 19., hétfő

Már a cserkészotthonban a Betlehemi Láng


Tegnap délután autóba szálltunk, hogy a vasútállomáson átvegyük a lángot a szlovák cserkészektől. Tavalyról már volt kis gyakorlatunk vonatról történő átvételre, így idén zökkenőmentesen ment minden.

"Sanyi, rossz vágányon állsz"
Nyílt is a kettes ajtó a vonat elején, és szinte már magától kigyulladt a láng lámpásunkban. Hazafelé az autót, majd hamar a cserkészotthont is betöltötte a "friss láng illata". Ismerős illat volt ez, mint amikor reggel a pékségben kihozzák a még meleg ropogós barnára sütött kenyeret (ritkán kelek fel olyan korán, de gondolom az ilyen lehet).

Nemsokára megérkeztek leleszi cserkésztestvéreink is. A lángátadás után tea mellett beszélgettünk, majd lebonyolítottunk egy-két - minden rendben, csak elhúzódott, mert... - sms-t.

Az otthont is felkészítettük az ünnepekre, csillogott a padló, mikor leoltottuk a villanyt és zártuk az ajtót. Cserkészotthonunk vendége maradt, és marad is még egy ideig, ott pislákol most is a petróleum lámpás kanócának végén a Betlehemi  Láng.

Pityu és Sanyi nagyon örültek, hogy megérezett a láng

2011. december 18., vasárnap

Karácsonyi események

Alább olvashatjátok az idei karácsonyi eseményeinket:
  • Dec. 18., vasárnap, 16:15 – Betlehemi Láng fogadása a perbenyíki vasútállomáson (az átvételre csak kis létszámban megyünk autóval).
  • Dec 21., szerda – reggel a lángot az alapiskolákban adjuk át, délben a gimnáziumban.
  • Dec. 21., szerda, 15:15 (gyülekező az otthonban) – láng átadása a raformátus plébánián 15:30-kor, a városházán délután 4 órakor, majd a görög katolikus templomban 5-kor.
  • Dec. 24., szombat, 20:30 – lánghordás a városban saját, és a minket váró családokhoz. A lánghordás kb. fél 12-ig tart, a cserkészotthonba érkezünk vissza és onnan megyünk együtt az éjféli misére. A mise után élő Betlehem következik.
  • Dec. 25., vasárnap – a reggeli mise után ismét élő Betlehem. Délután 3 órakor a jászoláldást követően kint a pásztortűznél cserkészjátékokat játszunk (rossz idő esetén a Mécs központban leszünk).
Néhol a pontos időpont még nem derült ki, a továbbiakban majd itt frissülni fog. Figyeljétek a honlapot, vagy a facebook eseményeket. Bár az idei tél egyelőre nem mutatkozik túl hidegnek, a karácsonyi lánghordásra nem árt majd melegen öltözni.

A Betlehemi lángot szenteste elvisszük mindazokhoz, akik azt kérik. Jelentkezni lehet csapatunk cserkészeinél, de a honlapon található elérhetőségekre is bátran lehet írni.