Már vasárnap gondolkoztunk Ákossal azon, hogy kéne menni valahova szerdán az idősebbekkel. Akkor még senkiben sem fogalmazódott meg a szerdai program, de Ákos leleményességének köszönhetően végül is megszületett a döntés. A tervezet az volt, hogy felmegyünk a Nagyhegy legtetejére és onnan nézzük majd a napfelkeltét. Egy apró változás történt csak: az, hogy a program csúszott csütörtökre. Tehát csütörtök este háromnegyed hétkor gyülekeztünk a Beátánál Ákos, Márk és én. Elkezdtük utunkat a cél felé, a Nagyhegy tetejére.
Érkezésünk kb. 8 órára esett. Ekkor előkerült a táskákból a szúnyogriasztó szer és mindenki kénye-kedve szerint fújta magát vele be (egyikünk még az arcára, nyakára is fújt). Megépült a sátor és a tűz is égett már. Tervünk az volt, hogy énekelünk majd a tábortűznél, de ez elmaradt, mert szó esetett a SŐV-ről, és a szúnyogok sem voltak túl barátságosak. Még mielőtt nyugovóra tértünk volna, egy ideig kémleltük az eget, és Ákosnak valamint Márknak volt szerencséje látni 3-4 hullócsillagot és egy műholdat is (én erről az élményről lemaradtam, mert a szemüvegem már a táskában pihent, én pedig nélküle nem nagyon látok semmit). Én a látóképességem elveszítve feladtam a keresést, és inkább lefeküdtem aludni, ami nem nagyon ment. Aztán éjjeli 1 óra fele már majdnem mindenki aludt, csak Márk próbálkozott még a kereséssel.
Reggel 4:20-kor felkeltünk, mert gondoltuk, hogy már napkelte van. Ákos ránézett az égre, és azt mondta: "Ó fiúk, itt még nem lesz napkelte. Még aludjunk." Ezt az utasítást mindenki követte. Öt órakor már mindenki ébren várta a napkeltét, ami egy idő után meg is jött. Elmentünk egy kicsit távolabb, és mindenki kedvére fényképezhette az akkor már ködben úszó Furcsát vagy éppen a napkeltét, de volt aki a tévétornyot is lefényképezte (ami mellesleg nagyon jó kép lett). Mire visszaértünk a sátorhoz, már ellepte a táborhelyünket is a köd, valamint harmatos (vizes) volt a hálózsák és a sátor is. Így 7 óráig még senki sem pakolt össze, vártuk, hogy felszáll a köd, ki süt a nap és szép és jó lesz minden. Ha ezt meg akartuk volna várni, talán még most is ott lennénk, így negyed 8 fele már pakoltunk és készültünk a hazaindulásra. Ákos és én raktuk össze a sátrat, és amikor már majdnem kész voltunk, a sátor tetején megjelent egy kedves kis pók, ami nagyjából ököl nagyságú volt. Ezt az eseményt nem tudtuk megállni kiabálás, "visítozás" nélkül. Ákos úgy róbálta elijeszteni, hogy néhányszor rákiáltott: " Jóóóó, tünj már!!" Ezt követően Ákost elfogta a gyomorideg és ez indulásunkig ki is tartott nála.
Miután összepakoltunk mindent, elindultunk hazafelé. Ösvények, akácbokrok, dombok, és néhány ismerős terep jellemezte utunkat. Miután már beértünk a városba, ki-ki arra folytatta útját, amerre lakott és a délutánját már azzal töltötte, amivel szerette volna.
– támogatta a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma –
– projekt bol financovaný z dotácie Ministerstva Školstva Slovenskej Republiky –
