2013. szeptember 23., hétfő

Szőlő mindenhol - Cserkészműhely 2013

Idén új helyre és új időpontra is költözött a cserkészműhely, talán emiatt is maradtak el a "törzsvendégek", de így sem telt unalmasan a szüreti ünnepség nekünk cserkészeknek.
Délben érkeztünk a múzeumhoz, ahol bár egy kicsit kiszorultunk az udvarról, de a kerítés túloldalán legalább kedvünk szerint pakolhattunk szét. Így került elő a királyság megkopasztott büszkesége, az óriás szőlőfürt, a boszorkány sátra, a varázsló kincsesládája, és persze a szőlőkészítő műhely.

a többi képet erre találod

Bár vendégből talán kevesebb volt, mint korábban, de a hangulat most sem maradt el. A csúcspont pedig minden bizonnyal a műhely végi kötélhúzó verseny volt, ahol egyre több és több (remélhetőleg jövendőbeli cserkész) gyerek érkezett, hogy végül elhúzza a Bodzás fiúkat.

Sikerült megint megmutatnunk a város lakóinak és fesztivál vendégeinek a cserkészcsapatot, és azt, hogy bármikor-bárhol tudunk egy mókás programot szervezni a fiatalok számára.

Köszönet mindenkinek, aki részt vett benne!

2013. szeptember 19., csütörtök

Cserkészműhely - előzetes

Új helyen, de a szokásos szórakoztató formában lesz idén is Cserkészműhely a Bodrogközi Kulturális Fesztivál keretén belül. Szombaton délután 12:30-tól kezdődik a szüreti kaland a Múzeum udvarán. A programok között lesz rovásírás kódfejtés, szüreti puzzle, szőlőfürt készítés, és a nagy kedvenc távirányítós kisautózás is.

Lehet buzdítani családtagokat, barátokat, ismerősöket, hogy látogassanak el hozzánk!

Vezetők pénteken 17:00-kor találkozunk a Mécs központnál egy gyors megbeszélésre.

2013. szeptember 5., csütörtök

A legfárasztóbb...

Negyedik alkalommal pakoltunk tele 24 órát mindenféle cserkészkedéssel és hazafelé úton "Zoli bácsi"-val megállapítottuk, hogy idén fáradtunk el a legjobban. Ezt leginkább a második napi kötélmászásnak és birkózásnak köszönhetjük.
A hagyományt sikerült folytatni ezúttal is, kimenetelünket egy korábban nem látott kézi hajtásos kolobecska segítette. Bár a kolobecska nem volt túl nagy, ügyes pakolással és kötözéssel minden elfért rajta. Kicsit tanakodtunk útközben egy alternatív helyszínen, de azt talán majd jövőre megvalósítjuk az 5. Cserkész 24-en. A gémes-kút idén még nem volt unalmas.