2015. augusztus 14., péntek

A vezetőkre optimalizált mozgótábor

A tavalyi biciklis mozgótábor után idén gyalogos mozgótáborra vetemedtünk. Két kerék helyett két lábon mentünk fel-le-fel-le a ruzsíni víztározó körül.
A kihívás nagy volt, nem is vállalkoztak rá csak csapatunk top vezetői, így hárman vágtunk neki augusztus 6-án az idei mozgótábornak. Kysakig a vonat klimatizált kényelmét élveztük, onnan pedig gyalog folytattuk az utunk - rögtön egy szlovák cserkésztestvérünk köszöntött minket - majd enyhe emelkedő, forrásvíz és az erdő kellemes árnyékában kanyargó ösvény vitt egészen Jánosík bástyájáig, ami egy kisebb sziklaszirt volt pihenésre csábító kilátással. Nem sokat időztünk itt, mert várt az ebédre kinézett hely, egy tetővel fedett pihenőhely. Feltankoltuk magunk energiával és nekivágtunk a nap legdzsungelesebb részének - minden napra jutott dzsungel, így jártunk - ahol a jelölt turistaútvonal ellenére is méteres csalánok között küzdöttünk. Igaza volt a szembejövő túrázó családnak, hogy kemény útvonal vár ránk. Ákos elő is vette csodafegyverét: a hosszúnadrágot. Mire kiértünk az őserdőből már nem sok kedvünk volt megkeresni a tervezett barlango(ka)t, így továbbmentünk a nap szó szerinti csúcspontja, azaz a Sivec 781 méteres teteje felé. Fent élveztük a kilátást - ekkor láttunk a legtöbbet a Ruzsínból - majd indultunk a remélt forrás felé.
Nos, ezért a forrásért köszönetet kell mondanunk a forrás közeli geocache elrejtőjének, mert másként sose találtunk volna rá. Újra megküzdöttünk a dzsumbujjal, és egy kis szerencsénk is volt, mert más túrázók is épp a forrást és a cache-t keresték, de végül vizet is töltöttünk és a geoládát is levadásztuk hála Flóra leleményességének. Minthogy a nap már bőven lefelé tartott, mi is lefelé vettük az irányt a víztárózó partjához. Utolsó erőnkből éttermet kerestünk, ahol a kelleténél több tányéron, de megkaptuk vacsoránkat.
A meleg nap után az éjjel is melegnek ígérkezett, így az alvóhelyünkön nem állítottuk fel a sátrat, inkább maradtunk a szabad ég alatt, hogy jobban lássuk a hullócsillagokat.

Kilátás a Sivecről


2015. augusztus 2., vasárnap

Túratábor a Ruzsín körül

Idén sem maradunk táborozás nélkül. A ruzsíni víztározó körül fedezzük fel a kelet szépségeit. Hátizsákos túrázás, sátorozás, hegymászás, barlangnézés, pancsolás és erdei élet vár Rád. A Túratábor készen áll, már csak Te hiányzol belőle! 

Mikor?
2015. augusztus 6. (csütörtök) - augusztus 9. (vasárnap) 
Indulás: aug. 6-án 8:16 órakor vonattal Perbenyikből
Érkezés: aug. 9-én 13:34 órakor Perbenyikbe 

Útvonal:
Perbenyik - Kysak - Prielohy - ruzsíni barlang - Sivec - ruzsíni híd - Kojsov - Perlová Dolina - Jaklovce - Margecany - Perbenyik - Királyhelmec

Részvételi díj: 10 Euró (Ha van, ne hagyd otthon a vasutas kártyádat, amivel ingyen vonatozhatsz!)

Felszerelés:
kényelmes cipő túrázáshoz, hálózsák, izolír, esőkabát, fürdőruha, 1 rövid és 1 hosszúnadrág, 2 rövidujjú, 1 meleg pulóver, alvóruha, tisztálkodási eszközök, naptej, szúnyogirtó spray, csajka és evőeszközök, zseblámpa, gyufa, bicska, fejfedő, fél kiló kenyér, konzervek (papírdobozos), 2 liter víz + 1 vagy fél liter kis üvegben

FONTOS!
Maradjon hely a táskádban, hogy a közös dolgokat (pl. sátor) el tudjuk osztani. Ne hozz magaddal felesleges dolgokat (pl. zenelejátszó, smink), mert a plusz súlyt neked kell cipelned! 
Pakolj a szokásosnál is megfontoltabban, mert minden felszerelést magunk viszünk!

További kérdés esetén érdeklődni lehet a csapat vezetőinél.