A korábbi évekhez hasonlóan, idén is akad unaloműző program a cserkészeknek, hogy még véletlenül se kössön ki egyikünk sem a TV előtt a szeretet ünnepén.
Aki már részt vett a karácsonyi cserkészakciókon az tudja, hogy megéri, aki még nem, annak itt az ideje, hogy kipróbálja.
Szóval a program:
December 24. Este 21:00 körül elindulunk a betlehemi lánggal, hogy elvigyük azokba az otthonokba, ahová ezt előre kérik. Verssel és énekkel érkezünk a családokhoz, majd 23:00 után a cserkészotthonba megyünk és tea segítségével melegszünk fel. Itt lesz a csapatkarácsony, amire idén nem szükséges egyéni ajándékot készíteni. Éjfélkor részt veszünk az ünnepi szentmisén, néhány kiválasztott cserkész pedig jelmezbe öltözve részese lehet a mise utáni élő betlehemnek.
December 25. Pontos időpontot még nem tudok, de délután lesz a pásztortűz a templombn, majd a parókián, ahol cserkészjátékokkal igyekszünk felmelegedni. A jó hangulat évről évre megismétlődik, idén pedig új játékok is előkerülnek.
Lehetőségeinkhez mérten vegyünk részt a programokon, hogy még szebbé tegyük az ünnepet magunknak és másoknak is.
25.decemberre szeretnék menni.15:00-kor szerepelek a templomba pénteken.Ez utánna lesz???
VálaszTörlésIgen.
VálaszTörlés