Egyszer volt, hol nem volt, négy helmeci cserkész felkerekedett, hogy bevonatozza Dél-Szlovákiát. Jártak Kassa szép városában, ettek a Kebaposnál, jártak szebbnél szebb vidékeken, dombok és síkságok közt, láttak vadnyulat, őzet és fácánt, s utuk vége felé megannyi cserkészt is, akikkel közösen érkeztek meg Szőgyén nagy falujába. Ismerkedtek, játszottak, majd nyugovóra tértek, hogy másnap frissen feszülhessenek neki az akadályverseny kihívásainak.
Szerencséjük nem hagyta el őket - nem kellett hideg reggel kelniük. Tápláló reggeli és izomnyújtó Twister után fél tízkor már alig várták, hogy útnak indulhassanak. A szél sem vette el kedvüket, hogy István királynak segítsenek, a feladatokat ezért legjobb tudásuk szerint oldották meg. Bár énekelni nem igazán akaródzott nekik, erdőn-mezőn járva azért felcsendült egy-két szép népdal, felhangzott pár jóízű nevetés, és elkattant néhány csoportselfie.

Suhanó Sutyerákok csoportselfie No1 |
Az eredményhirdetésről senki nem távozott üres kézzel. A Suhanó Sutyerákok a suhanc kategória negyedik helyezettjei lettek, amire felettébb büszkék, és nem bánják, hogy a messzi földre szóló nyereményutak nem az ő markukat ütötték. A németországi Kastlben szervezett akadályversenynek a kürti, az esztergomi kirándulásnak a komáromi suhancok örülhetnek, a harmadik helyet pedig a kassai cserkészek tudhatják magukénak. A kölök kategóriában az első helyen a kőhídgyarmati, a másodikon a nyékvárkonyi, a harmadikon pedig a féli kiscserkészek végeztek. Gratulálunk nekik!
A bezsebelt pontok, a résztvevő őrsök helyezése és persze még több kép a Szövetség honlapján van summázva.
Jobb, mint a plazmatévé... Még több képet itt találsz. |
A perbenyiki állomásnak ritkán örül annyira az ember, mint egy ilyen hosszú út után. A Sutyerákok "Vééégre!" felkiáltásokkal üdvözölték az ismerős tájat, bár egyikőjük sem bánta meg a közel 900 kilométernyi vonatozást. Otthon aztán volt, ki kaput ugrott örömében, volt, kit szoros ölelések vártak. Annuska, Katica, Laci és Flóra, avagy a világjáró Suhanó Sutyerákok története talán egyszer még folytatódik, ám most itt a vége, fuss el véle!
Itt megnézheted a fotóbeszámolót: http://goo.gl/oKZLRc
Kitalálod, milyen magyar történelmi eseményt örökít meg a "szoborcsoport"? |
Itt megnézheted a fotóbeszámolót: http://goo.gl/oKZLRc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése