"Égnie kell annak, aki gyújtani akar!"

"Égnie kell annak, aki gyújtani akar!"-szól a refrén a Piramis dalában. Ám ez nem csak egy refrén, hanem a kassai Lelkigyakorlat mottója is, melyet a lelkigyakorlatot vezető lelkiatya, Pásztor Zoltán választott ki.

Azok az emberek, akik még nem voltak lelkigyakorlaton, bizonyára úgy képzelnek el egy ilyen akciót, hogy 0-24-ben csak imádkozunk körbe-körbe. Ám aki ott volt, bátran elmondhatja, hogy aki így gondolja, az egy tébolyodott ember. Imák vannak, hiszen keresztény cserkészek vagyunk, de egy felszabadult akció. A vezető lelkiatya a kiválasztott témáról beszél három napig, blokkokra osztva. Na de ennyit általánosan a lelkigyakrolatokról.

Picit konkretizáljunk, és beszéljünk a kassai lelkigyakorlatról.

Pénteken, november 23-án késő délután 5 órára érkeztünk meg, és Reitzner Henrik várt minket. Bepakoltuk a csomagokat az autóba, és belevágtunk a városnézésbe. Első utunk a Mamma Mia pizzázóba vezetett, ahol bepakoltunk a gyomrunkba egy Peperone és egy Prossútó (Prosciuto) pizzát, majd az elmaradhatatlan fél liter kofola. Ezután elmentünk az Auparkba wi-fizni. Lassan közeledtünk a hét órához, úgyhogy elindultunk az Ipariba (későbbi nevén ipi). Megérkezésünkkor csak a portás néni fogadott minket, és már be akart minket állítani a focizókhoz hátvédnek. Szerencsére ezt megúsztuk. Aztán lementünk az előtérbe, és rövid időn belül megérkezett a kassai csapat parancsnoka, Horváth Dani, aztán a Nagymegyeriek, Szepsiek, Dunaszerdahelyiek...Miután már mindenki megérkezett, és a hátizsákokat is lepakoltuk, célba vettük a Pasztorációs Központot (későbbi nevén paszti). Ott bemutatkozott nekünk Pásztor Zoltán atya, a lelkigyakorlat vezető lelkipásztora, majd Dani elosztotta az őrsöket. Ezt követte az első elmélkedés.

Miután Zoltán atya elmondta az utolsó mondatot is, következett a drámaóra, ami egy színjátszás volt kassai cserkésztestvérek szereplésével. A jeleneteket Henrik bizonyos időközönként megszakította, és feladatokat kaptunk őrsönként. Miután eljátszották a jelenetet, következett az este utolsó programpontja, az esti imaóra.  Zsoltárok, énekek, imák sora követte egymást.

Amikor felszakadt a szeretetkör, visszavettük az irányt az ipibe. Ott következett egy kis szabad program, beszélgettek legtöbben, amíg a kassaiak végig gitároztak illetve ukulele-n játszottak.

Reggel újra hallhattuk a gitárszót az ébresztőben. Mikor mindenki rendbe szedte magát, átvonultunk a tornaterembe, ahol Zoltán atya köszöntött minket. A köszöntőt követően átmentünk a pasztiba, ahol a nap nagy részét töltöttük. Reggeliztünk, majd kettőig elmélkedések, és őrsi beszélgetések váltották egymást. Zoltán atya a lehető legjobb szemléletből mutatta meg egy keresztény ember látásmódját, esetleg érzéseit. A legfontosabb dolgokról beszélt a lehető legérthetőbb módon. Az őrsi beszélgetések pedig kiválóak voltak az elmélkedés újraértelmezésére, és a saját véleményünk kinyílvánítására.

Eljött a két óra. Elindultunk egy tanulmányútra Kassa "nyomornegyedébe", a Lunik IX-be. Az ott elhatalmasodott embertelen körülomények mindannyiunkat mélyen megérintette. Zoltán atya elkísért minket az ottani Pasztorációs központba, amely ilyen gyerekre specializálódott. Ott egy kb. fél órás felvilágosítást adott nekünk egy ott dolgozó hölgy, aki a munkakörünkről beszélt. Amit nagyon fontosnak tartott, az az volt, hogy ezeket a gyerekeket először lelkileg kell megnyugtatni, és aztán oktatni. Megvallom az őszintét, egy kicsit féltünk is az ott lakóktól, mert nem mindegyik viselkedett a legkúltúráltabb módon. De minden ember más.

további képeket itt találsz

Amikor visszaértünk, még három-négy elmélkedést tartott Zoltán atya, majd következett a szabad program.Ez többnyire a kassaiak gitározásának hallgatásával telt, illetve énekléssel. Aztán kimentünk a városba városi körútra. Henrik végigvezetett minket a város legismertebb épületein, elmondtott egy rövid történetet hozzá, majd amikor visszaértünk, következett a lelkigyakorlat legbennsőségesebb programja, a Taizé imaóra. Mély érzésekkel telt imaperceket tölthettünk el egy szobában. Úgy gondolom, hogy ha addig nem változott semmi bennünk, a Taizé imaóra biztos megváltoztatott, vagy elindított valamit bennünk, és a lelkigyakorlatnak ez a célja.

Visszaérve az ipariba, újabb beszélgetésbe elegyedtünk. Az idősebbek bent a fiú szobában, a fiatalabbak pedig a folyosón. Szerintem az ilyen beszélgetések hozzák közel az embereket egymáshoz. Mind-mind más személyiségűek vagyunk, mást hozunk magunkkal, és pont ezért alakulnak ki barátságok.

Néhány gondolattal fejezném be: "Az emberiség egy téglafal. Ha ebből a téglafalból akárcsak egy téglát is kihúznánk, a fal összedőlhetne."

És egy Gável testvérek sor: "Az életed érték, szíved nyisd meg hát."

Köszönöm mindenkinek, aki ott volt! De főleg egy embernek.