Látogatás Nagyidán

Második cikkemet írom egy helyről, ahová egyre gyakrabban szeretnénk ellátogatni.  A hétvégénket Szalay atyánál töltöttük Nagyidán. Szombaton reggel tíz órakor indult a vonatunk Perbenyíkből, és a déli  órákban érkezett meg Kassára.

Mivel volt majdnem három óránk, elindultunk egy városnézésre. Részt vettünk a déli szentmisén a dómban, melyet egy ismerős arc tartott, Zoltán atya. A mise végeztével betértünk a TESCO-ba, ahol sapkát és kesztyűt vettünk a nagy hideg miatt. Ezt követően a karácsonyi vásáron találtunk egy lángost áruló hölgyet, aki még magyarul is tudott. Megettük a lángost, és visszavettük az irányt a vasútállomásra. Ide kapcsolódik egy történet, ami Trosko Zsófi szlovák tudását hivatott megmutatni. A csomgamegőrzőben vannak a táskáink. Zsófi el szeretné jegy nélkül venni a táskáját, mire szegény szerencsétlen ott dolgozó hölgy, ki még nem is sejti, mekkora szlovák nyelvű gyalázatnak lehet szem-és fültanúja, elkezd ellenkezni Zsófival. Zsófi erre bepörög, és ez a mondat hagyja el száját többször is: "Toto je moje taške!!!!" Miután ez a fájdalom mindegyikünkben elült, felszálltunk a Nagyidára tartó vonatra, és egy fél óra múlva már ott is voltunk. Amíg megérkeztünk a plébániához gyalogszerrel, görögországi venédgünk, Virginia megcsodálta a szlovákiai telet (ugyanis náluk nincs ilyen hideg tél-mint azt később elárulta nekem). Beléptünk a házba, és a ház ura, a "priest" (pap) nem volt sehol. Kiderült, hogy gyóntat a templomban. Takiék nekiültek főzni, mi pedig a lányokkal bevonultunk Honfoglalózni. Mikor megérkezett a tisztelendő úr, mindenki illendően köszöntötte. Nem is szöszmötöltünk sokáig, nekiültünk a tortilla-chipsbe forgatott mellehusának, amit természetesen Stofira Péter főszakács, a cserkészcsapat séfje készített. Utólag is köszönjük, nagyon ízlett! A vacsorát követően kis csapatunk, Zsófi, Orsika, Zoli és én elkészítettük a tábortűzi jelenetet. A tábortűzre kilenc óra magaslatában került sor, aminek a kezdetén Taki egy rövid elmélkedést tartott. Ének, játék, jelenet, ének, játék, ének. Így gurult a tábortűz szekere. Vendégünk, Virginia kedvéért a "Heló, a nevem Joe!" játékot lefordítottuk angolra. A tábortűz végén elénekeltük az esti imát, és következett a takarodó. Már nem is kell részletezzem, hogy egy jó darabig nem aludtunk, hiszen azt már mindenki tudja. Nálunk ez így megy...Reggel aztán fél nyolckor mindenki felébredt, megmosakodott, átöltözött. Összeraktuk az ideiglenes ágyakat, elmosogattunk, és felmostunk. Részt vettünk az ünnepi szentmisén, majd elköszöntünk Kincsőtől és Trianontól, aztán pedig a tisztelendőúrtól. A kapuig kísért minket. Nem bírtunk megválni tőle. Virginia megkérdezte, hogy mire várunk? Ingrid mondta neki, hogy nem bírunk megválni az atyától. Erre Virginia azt mondta: "Oh, right? Okay." (Ó, igen? Rendben) Aztán végül csak sikerült valahogy, és megígértük, hogy lát még minket az éven.

Felültünk a vonatra. Kassán ismételten jártunk két órát. Az Aidát nem hagyhattuk ki, így megettünk egy banány v čokoláde-t (banán csokiban) és visszamentünk az állomásra. Kettő után pillantottuk meg az újfajta vonatot az első felszállóhelyen. Beszálltunk, és nagy örömmel telve, hogy az új vonatban utazhatunk, elindultunk hazafelé. Négy óra magaslatában már mindenki otthon volt.

Köszönjük Szalay atyának a szíves fogadtatást, vendéglátást, és ahogy mondtuk: "Lát még minket az éven!"

                                               további képeket ide kattintva találsz