Kevesen gyűltünk össze a reggel, de volt ennek előnye, mivel az íjhoz csak 3 használható vesszőnk akadt, így tudtunk távolságra lőni. A Sanyi napja az elhagyásokról szólt volna, de szerencsére mindig akadt, aki figyelt rajta kívül. Már a gyülekezőnél kiderült, hogy a sapkája, az új csapatpólója és a biciklis kesztyűje otthonmaradt. Induláskor pedig megfeledkezett a lépcsőre tett táskájáról.
egy kis nyulat értem be, majd a kifutó végén egy fácántollra találtam, amit rá is erősítettem nem működő első fékkaromra. Ez után első megállónkhoz a gémes kúthoz értünk. Eléggé kevés vízzel várt minket ezúttal. Hamar tovább indultunk.
Második megállónknál kis falatozás után kipróbáltuk a nemrég készített nyílvesszőket. Célpontnak távoli tereptárgyakat (pl.: fa, bokor) választottunk. Szépen repültek a galambtollal szerelt vesszők. Zolika már sebekkel érkezett a portyára, így mindkét lábán kötéssel járta utunkat. Induláskor Sanyinak az ételes dobozáról sikerült megfeledkeznie.
Elérkeztünk az úti célunkhoz, a szentesi kőbányához. Itt egy sziklaszirtről folytattuk a
lövöldözést. Nem messze volt innen Szentes községe, úgy döntöttünk legurulunk egy kofolára. Az út itt nagyon homokos volt, olyan Párizs-Dakar érzete volt a csúszkáló kerekeknek. A faluban kofola helyett a hűtött málna is megtette, már csak haza kellett tekerni. Emberpróbáló volt ez, mivel nem voltunk közel otthonunkhoz. Kibírtuk, és városunkba érve hamar találkoztunk fél liter kofolával. Ahogy újból elindultunk a biciklik felé, egy hang hallatszott hátluról: "fiúk, nem nektek maradt ott a táska az asztalnál?". Na de Sanyi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése