Nyolc (Bogussal kilenc), bátor és mindenre elszánt királyhelmeci fiatalok csapataként indultunk el első zöldövezetes, napsütéses túránkra. Úticélunk a már helmeciek által is jól ismert Gémes-kút volt.
Délután három órakor keltünk útra, és bő másfél óra alatt már a Gémeshez értünk. Ezalatt az idő alatt helmeci slágerré vált egy pudingreklám, mely ekképp kezdődik: "Paula egy boci, de amit tud az tuti!". Később ez már deformálódott "Bogus egy kutyus"-sá.
Mikor a gémeshez vezető elágazáshoz értünk, a Kelemen lányok megtették első nagy próbájukat: ketté osztódtak, egyikük az egyik csoporttal, másikuk a másik csoporttal tartott. Nagyjából az elágazás végén találkoztunk is, és a gémesig énekeltük a legutóbbi filmhétvége himnuszát: "Jó-hó, in-dulj, hátra soha se nézz".
Első játékként a már gyakorlottabbak íjaztak, az e téren gyengélkedők pedig igyekeztek elsajátítani az íjazás fortéjait. Amikor már Ákos és Zoli összeszerelték a sárkányt, kis csapatunk ismét kettéosztódott. A kitartóbbak még íjaztak egy darabig, a többség pedig már sárkányt eregetett.
Időközben előkerült a táskámból a Delissa keksz, melynek 55%-át Bogus fogyasztotta el. Pontosabban én inkább odaadtam neki, mintsem hogy ugráljon rám.
Öt-fél hat magaslatában megérkezett Taki, Bogi néni, Katika néni, Ingrid és Orsika. Takiék inkább csak bájologtak társalogtak, míg Orsika igyekezett beilleszkedni, és hogy nagyobb sikert arasson, majdnem a sárkány alá vetette magát. Hat órakor végeztünk az unga-bungával is, amely igazságtalan elosztásban ugyan, de Ákos csapatának javát szolgálta.
Pontosak voltunk, hétre már megpillantottuk a Furcsa furcsa építményeit (egyszerűbben fogalmazva a blokkokat). És mint minden túra után, ez után is levontuk a tanulságot, mely Évike szerint a következő:
"Inkább maradj otthon aludni!!"
Maradj otthon ALUDNI,TV-ét (COOL-on 16:40 TWILIGHT) nézni vagy TANULNI (ha van)
VálaszTörlésSzerintem jobban tettétek, hogy kimozdultatok, mint hogy TV előtt ültök... Szép volt az idő, ha nem lettem volna beteg, lehet veletek tartok. Még nem jártam a gémes kútnál......., majd talán legközelebb...:)
VálaszTörlésGM